IV. Nagymarosi Csípős Fesztivál - Beszámoló
2016. szeptember 05. írta: GaBko

IV. Nagymarosi Csípős Fesztivál - Beszámoló

Negyedszer is csípett!

Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a Nagymarosi Csípős Fesztivált. A fővonalat ezúttal is a csípős paprika termesztők által készített termékek jelentették. Ezen a napon nem volt olyan a Nagymarosi Termelői Piacon ami ne csípett volna, csípett a kürtöskalács, az ivólé, a sajt a méz, minden árus a saját termékéből igyekezett a legcsípősebbet kihozni, vagy csak kísérletezni a csípős ízekkel.

A mi részünkről már a tavalyi fesztivált követően elkezdődött a szervezés, ebben az évben szerettünk volna még több és jobb élményt adni az ide látogatóknak. A városban felkerestük a helyi vendéglátó egységeket, hogy ismét csatlakozzanak az eseményhez, készüljenek csípős termékekkel az idelátogató vendégeknek. Aliz szabad konyháján előző nap meg is kóstoltuk a csípős fagylaltot, és csípős csirkeszárnyat, tortát. Rajtuk kívül még a Sigil Galéria készült csípős kávéval és süteményekkel.

A fesztiválra Magyarország minden szegletéből érkeztek chili termelők, akik rendkívül színes és változatos palettával jelentek meg. Nem hisszük, hogy volt olyan látogató, aki ne találta volna meg a rég áhított, ízlésének megfelelő finomságot.

e345fd41c3d52069b0f279cf291892eb.png

47382d008b046097d5c35060535121a4.png

3b3f3e1cb26d50938ed2370aaa0378df.png

422d4ef85d9c229ba49eca97ba95058a.png

fae378967fe866b3cdbca66b1371b5cc.png

be905e86685db722e6bdd8cd56aa6e80.png

8878313bc12dcc2b5e5fa3c3cbfbb91f.jpg

gabkovigyor.jpg

d5793762a71b5f49aa38ea6765250b97.png

557cfd46f838cd46384c710d3b63361a.png

Igyekeztünk minőségi folyamatos étel és ital ellátást is biztosítani, amiben a Fiktív Gasztro Galéria hamburgerrel, chilis babbal, a váci Borháló hűsítő fröccsel, borokkal és kézműves sörökkel volt segítségünkre.

fiktiv.jpg

Idén is megrendezésre került a paprika szépségverseny, a főző verseny és a csípős evőverseny. A szépségversenyre idén sikerült a Babylon Grow­t megnyerni támogatónak, így a három helyezett között 50 ezer forint értékű utalványt tudtunk szétosztani. (I. Svetlik Ottóné. II. Bene Ferencné III. Varga Zsolt)

4e9d798ba85e61665bd67efdae3520bf.png

Az árusok által felajánlott tomboláknak óriási sikere volt, a tombola fődíja idén a GaBkoChili által felajánlott Red Hot Chili Peppers koncertjegy volt.

A főzőversenyt zsűrijét a Szabadtűzi Lovagrend tagja Bogdán Róbert Rob-Chi vezette. A tavalyi nyertes Csólik Józsefnek sikerült megismételni a győzelmét. A zsűri az Ő mediterrán paradicsomos csípős pacalját találta a legjobbnak.

A NagyMarós evőversenyt Szarvas Pál nyerte, akit már jól ismerünk a tavalyi Solymári Chili Fesztiválon nyújtott felejthetetlen teljesítményének köszönhetően, mikor rezzenéstelenül végig kóstolta a világ legerősebb paprikáit.

47e8bff6b26aadc15d4decc7d2172cbc.png

A NagyMarós evőversenyen egy adag bolognait kellett megenni, amit a Csípős Fesztiválon résztvevő kiállítók által felajánlott termékekkel, chilikkel ízesítettünk. Az elkészítésénél nagy segítségünkre volt Mészáros András a Maros étterem tulajdonosa, aki állt mindenben a rendelkezésünkre.

Próbáltuk a zenei igényeket is kielégíteni, így Fellépet a Wildenrosen Táncegyüttes, a Csermely zenekar, Erős Pista Red Hot Chili Peppers Tribute zenekar, egy humorista Bihari Gellért személyében, egy uruguayi származású énekes BorIván, Bene Annamária fuvolával, Laci Akusztik Band, Ágival salsa lépések tanulása, hastánc Solymos Mónikával és Vandrus Anitával, Suhaj együttes széki népzenével és a végén fergeteges utcabál a Derby zenekarral. Az Igéző Meseműhely fantasztikus gyermek műsort hozott el a fesztiválra.

212ee492ee111540359c1d96c5118f6b.png

990dd901984894700ce88ac82a55b84a.png

A fesztivál elérte célját, ismét rengeteg ember érkezett az ország több pontjáról és akadt aki külföldről jött, hogy csípős termékeket kóstoljon, vásároljon. Voltak barátaink, akik szerettek volna szállást foglalni, de mindenhonnan azt a választ kapták, hogy a csípős fesztivál miatt már minden férőhely megtelt. Ugyanez volt a jellemző a környező települések szálláshelyeire is. Turisztikailag is nagy eredmény, hogy az idelátogató vendégek bejárták a települést, a Duna partot, itt-ott megpihentek és egész napos programba illesztették a rendezvényt. Sokan először jártak városunkban, és nem győzték dicsérni, hogy milyen gyönyörű! Még a vonattal hazainduló ismerősök is azt mesélték, hogy azt hallgatták, ahogy az emberek megelégedve távoztak a városból, mind a látnivaló mind a fesztivál miatt. Nekünk szervezőknek ez a legjobb érzés, hogy aki idelátogatott a Dunakanyarba, olyan élménnyel távozik, ami még vissza fogja hozni, és nem csak a csípős fesztivál miatt.

Idén is rengeteg segítséget kaptunk az önkormányzat és a művelődési ház dolgozóitól, köszönjük nekik az áldozatos munkájukat, nélkülük nem sikerült volna. Önzetlen segítőre találtunk a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részéről. Valamint külön szeretnénk köszönetet mondani Erdősi Szilveszternek, aki segítő kezet nyújtott mikor áramproblémák jelentkeztek.

Köszönet illeti még Ocsenás Tibort, Mester Pétert, Plentner Katalint, a piac árusait és mindenkit, aki nincs itt felsorolva, de érdemben támogatta a munkánkat.

Búcsúzóul néhány videó, amit többet ad vissza a hangulatból, mint bármilyen szöveg, vagy fotó:

Bors Szilárd/Nagy Gábor

Fotók/videók: Ti küldtétek!

Facebook/GaBkoChili

Facebook/NagymarosiCsípősFesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://gabkochilli.blog.hu/api/trackback/id/tr3811680195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2016.09.06. 19:05:19

Nagyon klassz volt! Kar, hogy az arusok olyan dragan adtak a friss chilit, de kostolni lehetett dogivel. Tombolajegyet is vettunk, de nem gyoztuk kivarni a melegben, mig kihuzzak az osszeset. Raadasul volt, aki egy fikuszt nyert. Egy chilifesztivalon! Na ekkor hagytuk ott az egeszet. :o)
Ra egy hetre Solymaron volt egy ugyanilyen buli.

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2016.09.06. 19:12:03

@Attilajukkaja: Mi baj a fikusszal? :) A piac összes árusa felajánlott valamit. De volt dögivel csilis termék is a tombolán :) Sőt a fődíj Red hot chili peppers koncertjegy volt. A termést elég változó árban árulták a chilisek. Remélem azért tetszett a buli.

Attilajukkaja 2016.09.07. 09:27:42

@GaBko:
A buli nagyon tetszett!
Termeszetesen nem a fikusz miatt hagytuk ott a rendezvenyt, hanem mert kicsit mar kezdett egni a gyomrunk a sok kostolotol. ;o) De a tombolazas tenyleg nagyon elhuzodott, sokaig tartott. A jo oldala, hogy valoszinuleg MINDENKI nyert valamit, aki ki tudta varni.
A chili ararol csak annyit, hogy Budapesten a Feny utcai piacon olcsobban kapom meg a friss habanerot, mint a fesztivalokon. Ez igaz a solymari fesztivalra is. Pedig az ember abban remenykedne, amikor elmegy egy ilyen rendezvenyre, hogy itt, akar csak reklam celjabol is, de olcsobban jut hozza a portekahoz.
Egy eszrevetel: jo lenne tobb chilis es nem csilis keszeteleket is arusitani egy ilyen helyen. Itt ugyan volt szaraz kolbasz, chilis krumpliszirom, egy grillezo es egy langosos is. Egyiknel tul hosszu volt a sor, a masikat meg nem ehetjuk. Szoval maradt a sajtos neni, akinel sikerult egy kis csalanos hazisajtot vennem, azzal semlegesitenem a tarsasag gyomorsavait. :o)

De ha jovore lesz ilyen buli, ujra elmegyunk!

Ui.: amugy a savanyusagaitok nagyok szimpatikusak voltak!

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2016.09.07. 10:49:19

@Attilajukkaja: Igen, a tombolán kb. mindenki nyert valamit. Ez a piacosok felajánlása. Termés meg nagyon változó árban volt, mert volt aki itt is nagyon olcsón adta. Pl. én sem adom olcsón, mert nem azért termelem, hogy nyersen eladjam, hanem feldolgozzam, így nem ez a profilom, de ha valakinek nagyon kell egy Carolina Reaper, akkor megvan rá a lehetősége. Solymáron szintén ott voltunk, mint minden évben. Kb. ugyanezzel a chilis bandával. Idén szerintem sikerült kajában is sokat előre lépni, mert hamburger is lehetett csípősmentesen enni és a legtöbb csatlakozó vendéglátóhelyen is lehetett csípős mentes ételeket is fogyasztani. De valóban mindenhol nagy volt a sor, mert szerencsére rengeteg ember jött el a fesztiválra, ami az egész városban megnyomta a forgalmat.

Attilajukkaja 2016.09.07. 14:09:28

@GaBko:
Kedves GaBko!
Tudom, hogy a csili termesztese nem olcso. En mar 20 evvel ezelott is termesztettem az erkelyemen a habanerot, amikor itthon meg senki sem hallott felole (Mexicobol hoztam a magokat). Amig apukamnak volt kertje, ott is nott, es nagyon szep, boseges termesunk volt. Azota irigykedve nezem az ujabb es ujabb csili fajtak megjeleneset a fesztivalokon. Engem leginkabb a friss csili erdekel, mert a szoszokban valahogy nem ervenyesul igazan az erejuk. Illetve csak kozvetlenul a felbontas utan,...aztan valahogy elillan nehany ezer Scoville egyseg az uvegcsebol. ;o) Amikor sok csilim termett, megszaritottam es ledaraltam (na az is egy jo moka volt!). Most is ezt teszem, mert igy jobban eltarthato. Ez persze csak az en velemenyem.
Egy darab Carolina Reaper nem igazan erdekel, de egy kilo mar megtenne. :o)
Mi iden nem mentunk el Solymarra, de az elmult evekben ott voltunk. Emlekeim szerint sokkal klasszabb volt a paprikanovenyek szepesgversenye, mint Nagymaroson. Annak idejen ott kajalni is tudtunk. Szoval szep emlekeink vannak mindket helyrol.
Tovabbi jo munkat kivanok nektek es a tobbieknek is!

Udv,

Jukka