Kistermelő, vagy kisfeldolgozó?
2015. június 29. írta: GaBko

Kistermelő, vagy kisfeldolgozó?

Egy hétvégi élmény nem hagy nyugodni, amit muszáj kiadnom magamból. Az is lehet, hogy vannak akik nem értenek egyet velem és szerintük ez így rendben van. Mondhatnám, hogy lesz@§0m, de nem megy.

marketplace.jpg

Szándékosan nem nevezem meg a helyet, sem azt, hogy kiről van szó. Biztosan van ilyen máshol is nem kevés.

Szóval kiugrottam az egyik piacra, ahol árulni szoktam, míg ki nem fogyott a termékem. Meglátogattam a többi árust, akikkel elég jóban lettem az alatt a néhány hónap alatt, míg együtt piacoztunk. Piacon a hiányom betöltve megjelent egy másik Chili „kistermelő”, akivel szóba elegyedtem. Az áru szimpatikus, igazi „kézműves termék”, semmi problémám nem lenne vele, ha nem kérdeztem volna rá, hogy végül is milyen chiliket termel? Mennyit és hol? A válasz kissé letaglózott. Őszintén, büszkén kijelentette, hogy „Áááá én nem termelek, veszem a chilit” Még azt is elmondta, hogy honnan veszi. Mondom neki, hogy az nem zavarja, hogy ez így teljesen szabálytalan? válasz: „Ez simán belefér, mindenki így csinálja” Erre csak annyit tudtam mondani, hogy „Nem mindenki! :(” és ott hagytam.

Egy vevő megkérdezi a piacon, hogy én most miért nem árusítok? Hát mert én nem veszem az alapanyagot, hanem megtermelem és sajnos teljesen kifogytam…..

„A kistermelő olyan természetes személy, aki az általa kis mennyiségben termelt, betakarított, összegyűjtött és előállított élelmiszereket közvetlenül a végső fogyasztóknak és a kiskereskedelmi, vendéglátó, valamint közétkeztetési intézményeknek értékesíti.”

Tehát nem a bizonytalan eredetű alapanyagokat feldolgozó, majd azt a piacon értékesítő személy…

Végül is még csak nem is hazudott, őszintén úgy gondolja, hogy ez normális. A vevőket ez látszólag egyáltalán nem zavarja. Feltehetőleg a vevők többsége nincs is tisztában vele, hogy ez így nem járja, teljesen szabálytalan, igazságtalan és az igazi kistermelők arcul köpése.

Elhiszem, hogy ha az ember folyamatosan kint van minden piacon, akár több helyszínen egyszerre, akkor nagyon nehéz még „kistermelni” is mellette. 

Méhésznek is egyszerűbb lenne megvenni a hipermarketben a mézet, aztán beízesítve, mutatós üvegbe téve piacon eladni. Bajlódjon a méhekkel aki akar!

Akkor hívjuk ezentúl a termelői piacokat inkább kisfeldolgozói, vagy viszonteladói piacnak!

Alapvetően két dologról van szó. Az egyik, hogy kistermelőként nem a saját alaptermékét, vagy az abból készített feldolgozott terméket árulja, ez élelmiszercsalás! A NÉBIH zöld számán lehet jelenteni. A másik, hogy őstermelőként kereskedelmi tevékenységet folytat úgy, hogy vásárolt alapterméket vagy azt feldolgozott terméket ad tovább. Ez adócsalás! Az őstermelők könnyített módon adóznak, ellentétben a kereskedőkkel, vagy egyszerűen a vállalkozókkal szemben.

Vannak még igazi kistermelők? Vagy tényleg így kell ezt csinálni? Szerintetek ez belefér? Számít egyáltalán? Ne foglalkozzak vele? Hagyjam a francba? Vagy borítsam rá az ilyenre az asztalát? Ezek a gondolatok forognak az agyamban :(

Neked mi a véleményed?

GaBko Chili a facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://gabkochilli.blog.hu/api/trackback/id/tr237582256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2015.06.29. 20:38:18

Szia

Ez egészen ingoványos talaj, és szerintem jó téma további boncolgatásra.
Átgondoltam az én esetemet, hogy ha árulnám az általam főzött püréket és szószokat, akkor hol lenne a határ abban, hogy az összetevőket termesztem vagy beszerzem. Hozzáteszem, hogy én nem tömör cuccokat főzök magamnak, mert nem bírná a nyelvem és a gyomrom.
Chili: ezt termesztem, Red Savina, Bhut Jolokia és Trinidad Scrorpion. Ha kifogynék akkor megbízható forrásból nem érezném csalásnak, hogy pótoljam a szükséges mennyiséget. Persze ez a forrás nem tesco vagy nagyker lenne :) Egyszer kaptam egy jólelkű miskolci bloggertől egy egész szatyor Red Savinát, amit szintén feldolgoztam. Nem tudom te voltál-e aki kiszervezte a chilik egy részét más által üzemeltetett melegházba. Ez minek számít? Te termelted a chilit vagy sem?
A többi:
Fokhagyma, kápia, ecet, fűszerek.
Fokhagyma nagyon rossz hozammal terem (próbáltam) én nem akkor mint a fenti chilifajták, egyszerűen nem lenne elég.
Kápia paprika úgyszintén, van, hogy a püréhez 5-6 kilónként veszem a piacon.
Ecet: na ezt mondjuk csinálhatnám házilag, de pincém nincsen, illetve nem is tudom, hogy kell, bár utána tudnék olvasni, hogy kell igazi bioecetet készíteni, viszont még a nagyon jó minőségű ecet is olyan "filléres", hogy nem érzem, hogy érdemes lenne vesződni vele.
Én nem tudom, hogyan csinálnám, viszont válaszolva a kérdésedre: hagyjad, ne foglalkozz vele :)
Ha törvényileg nem ellenőrzött és szabályozott, akkor egyéni morális kérdés. Te tudod miből van, ismerik a neved, ezt a reputációt nem veheti el senki, mi sem bizonyítja, hogy kifogysz a termékekből kurva gyorsan.
Ne szegje ez kedved semmiképpen,

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2015.06.29. 20:54:17

@Valaki Innen: Van benne igazság amit írsz. Természetesen én is vásárolom a fűszereket és egyéb hozzávalókat, de az alaptermékem magam termelem és állítom elő. Itt jelenleg azzal van probléma, hogy a delikvens abszolút semmit nem termel, semmi köze az alapanyagokhoz, ami nyilvánvalóan jogszabályellenes. Ezt Ő nem is tartja problémának és a vevők többsége sem. Itt arról van szó, hogy Őt semmi tekintetben nem lehet kistermelőnek nevezni, mert semmit nem termel, a feldolgozáson és értékesítésen kívül semmit nem tesz.
Törvényileg szabályozott dologról beszélünk, így nem csak morális kérdés. Mivel te nem árulod a termékeid, így úgy és azt csinálsz saját magadnak, amit és ahogy szeretnél. De a kistermelői tevékenység szabályozott.
Ja fóliaterületet tavaly én béreltem, saját felügyeletem alatt nevelkedtek a csilik :) Nem a saját piacom féltem, hanem a jelenség felháborító. Így nem tudom letojni.
süti beállítások módosítása